Irvin D. Yalom

1931-ben született Washingtonban orosz zsidó bevándorló szülők gyermekeként. Az amerikai főváros egyik legszegényebb, bűnözőkkel teli negyedében nőtt fel, olyan környezetben, ahol veszélyes kalandnak számított a városi könyvtárig is eljutni. Néhány évtizeddel később már a Stanford Egyetem professzora, majd Amerika egyik legelismertebb pszichoanalitikusa lett.

Első könyve, a gyakorló terapeuták számára írt A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata 12 nyelven, mintegy 700 ezer példányban jelent meg. „A tanítványaimtól évek óta azt hallom, hogy olyan ez a könyv, mint egy regény” – írja Yalom. Könyvei a pszichoterápia szakirodalmának alapművei közé tartoznak, ugyanakkor világos nyelvezete és élményszámba menő stílusa révén a laikusok körében is nagy népszerűségre tettek szert.
A fikciót, filozófiát és pszichoterápiát ötvöző ún. tanító regénye, A Schopenhauer-terápia eddig több mint 15 nyelven jelent meg. Másik hasonló műfajú kötete, az Amikor Nietzsche sírt, szintén nemzetközi bestseller lett.

A Szólok a rendőrnek című kisregénye egyik legjobb barátja, a szívsebész Robert L. Brent történetét meséli el, aki gyerekként Magyarországon élte át a holokauszt borzalmait. Legújabb regénye, a 2012 márciusában megjelent The Spinoza Problem.

Forrás: Irvin D. Yalom hivatalos életrajza

Eddig megjelent művei:

The Theory and Practice of Group Psychotherapy (1970), magyarul: A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata (2001)

Elkins, Ginny, Everyday Gets a Little Closer (1974) 

Existential Psychotherapy (1980), magyarul: Egzisztenciális pszichoterápia (2001)

Inpatient Group Psychotherapy (1983)

Love's Executioner and Other Tales of Psychotherapy (1989), magyarul: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek (2002)

Vinogradov, S., Concise Guide to Group Psychotherapy (1989)

When Nietzsche Wept (1991), magyarul: Amikor Nietzsche sírt (2012)

Lying on the Couch (1996)

The Yalom Reader (1998)

Momma and the Meaning of Life (1999), magyarul: A magyar macska átka (előkészületben)

The Gift of Therapy (2002), magyarul: A terápia ajándéka (megjelenés: 2012. december 15.)

The Schopenhauer Cure (2005), magyarul: A Schopenhauer-terápia (2010)

Staring at the Sun (2008)

I’m Calling the Police (társszerző: Robert L. Brent, 2009), magyarul: Szólok a rendőrnek (2012)

Kapcsolódó oldalak:

Irvin D. Yalom hivatalos honlapja

Irvin D. Yalom
Terápiás hazugságok
Bolti ár: 4 490 Ft Internetes ár:
3 590 Ft

- 20%

Irvin D. Yalom
Minden nappal közelebb
Bolti ár: 3 900 Ft Internetes ár:
3 120 Ft

- 20%

Irvin D. Yalom
Szerelemhóhér
Bolti ár: 2 900 Ft Internetes ár:
2 030 Ft

- 30%
/domains/hslaszlo.com/public_html/park/img/szerzo/jamie-oliver.jpg