Donald Rayfield:
Sztálin és hóhérai

Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai

„Minél ártatlanabbak, annál inkább megérdemlik a halált.” Bertolt Brecht

A nürnbergi perek során világosan körvonalazódott az az alapelv, amely szerint emberiségellenes bűntettekre nem mentség, hogy tettesük parancsra cselekedett. A parancsteljesítésnek vannak erkölcsi következményei, akkor is, ha a parancsmegtagadást halállal büntetik. Sztálin és Hitler pribékjeiből éppen az az erkölcsi és társadalmi tartás hiányzott, amely erőt adott volna nekik az engedetlenséghez. A Szovjetunióban az, aki nem óhajtott részt venni a valódi vagy képzelt ellenség – burzsoák, trockisták, szabotőrök, fasiszták és cionisták – elleni boszorkányüldözésben, az maga is ellenségnek számított. Voltak azonban helyzetek, ahol lehetőség adódott az erkölcsi alapon történő választásra. És akadtak is néhányan, akik a fenyegetésekkel, a nélkülözéssel, a kínzással és a halállal szembenézve is ki tudtak tartani elveik mellett. De miért voltak ilyen kevesen, és miként lehetséges, hogy a fanatikusok, cinikusok, szadisták és hitvány gazemberek kis csoportja által támogatott Sztálinnak soha nem kellett számottevő ellenállással szembesülnie?

Donald Rayfield (sz. 1942) brit történész a Queen Mary University of London professzora. Főbb kutatási területei az 1880 és 1940 közötti orosz és összehasonlító irodalom története, grúz irodalom, néprajz és lexikológia, illetve Sztálin és a sztálini diktatúra korszaka. Monográfiát jelentetett meg Csehovról, megírta a grúz irodalom történetét, főszerkesztője a 2006-ban megjelent impozáns grúz-angol nagyszótárnak. Angolra fordította Gogol Holt lelkek című regényét, jelenleg pedig többek között egy szlovák versantológia angol nyelvű kiadásán dolgozik.

A Sztálin és hóhérai 2004-ben jelent meg, a 2008-as orosz nyelvű kiadás ennek maga a szerző által fordított, illetve részben újraírt változata. A mű a magyar kiadással együtt immár 9 nyelven olvasható.